Aroma pára

Aroma Pára: Balzsam a léleknek

 Aroma Pára: Balzsam a léleknekAz aromaterápia egy titokzatos és izgalmas ágáról szeretnék most mesélni egy kicsit. Ez a lélek aromaterápiája, a szubtilis aromaterápia.


Először is azt kell tisztáznunk, hogy amikor egy fizikai tünetet kezelünk, akkor meghatározott kémiai folyamatokra van szükségünk. Az esszenciális, azaz aromaterápiás olajok molekuláinak igazolt, kémiai hatását használjuk.

 

Mindenki számára nyilvánvaló, hogy a fenolok fertőtlenítenek, antimikrobális hatásuk miatt vetjük be őket, hogy csak egyet említsek a főbb kémiai csoportokból.

Más a helyzet, amikor a lélek sebeit gyógyítjuk. A homeopátiához hasonlóan a növény rezgése és a terapeuta szándéka lesz az, ami támogat minket. Mit értek a szándék alatt? Azt hogy a növények is rendelkeznek ún. morfogenetikus mezővel. Minden alkalommal, amikor pl. a kamillát gyulladáscsökkentő hatása végett használjuk, ehhez a morfogenetikus mezőhöz teszünk hozzá egy újabb megerősítést. Így növekszik az ereje és a következő ember, aki ilyen szándékkal akarja használni, hatását egyre erősebbnek és megalapozottabbnak fogja találni.  Ez nem csak fizikai hatásoknál van így, hanem a lelkieknél is.  Tehát ha őszinte és szeretetteli szándékkal megmasszírozol valakit pl. egy teafaolajos keverékkel (ami elsősorban fertőtlenítő, tehát fizikai hatású olaj), hogy segíts a depresszióján és az elhagyatottság érzésén, akkor bizony ez meg fog történni. Tény azonban, hogy mivel ezzel a céllal még kevesen alkalmazták, a morfogenetikus mezejében még kevés ilyen kis építőelem van. Nagyobb sikereket lehet elérni olyan olajjal, amit már sokan használtak ezzel a céllal pl.a bergamottal.

Honnan lehet tudni, hogy kinek mire van éppen szüksége?  A jó terapeutának három szövetségese a tudás, a tapasztalat és az intuíció. Egyik sincs meg a másik nélkül. Hiába súg bármit a szíve, ha nincs tudás mögötte, nem fogja tudni értelmezni és bizony hiába a sok tanulás, ha nem hallja meg az olajok suttogását.

A sok szép elmélet után néhány gyakorlati tapasztalatomat szeretném megosztani veletek.

Itt van elsőként a tubarózsa. Egy csodálatos virág. Nem feltűnő, akár jelentéktelennek is nevezhetnénk, ha nem lenne mámorító, bódító illata. Az egész házat be tudja tölteni egy szál tubarózsa illata. A tubarózsa abszolútum olyan nőknek segít, akik pont ilyenek. Ránézésre nem feltűnőek és ezért eltemetik magukban a mámort és az élet élvezetének képességét. Pedig ott van ám és a tubarózsából egy csepp a masszázs olajban, vagy testolaj keverékben segít ezt az eltemetett érzést megélni.

A Fragonia (Agonis fragonia) virágos illata a női princípiumot képviseli. Érzelmi stabilitást ad, a felső csakrákat támogatja, segít emlékezni az álmokra és támogatja a pszichoanalízis sikerét.

Én együtt szoktam alkalmazni a Kunzea (Kunzea ambigua) olajjal, ami a férfi princípium és a dinamizmust hozza el az életünkbe. Segít a függőségek (fizikai és lelki, párkapcsolati) leküzdésében. Ha őket együtt használjuk, akkor az egység érzését, a férfi és a női princípium harmóniáját támogatják.

A növényi és magolajoknak is van szubtilis hatása akár belsőleg fogyasztjuk őket, akár arcolaj keverékünkbe teszünk belőlük pár cseppet.

Nagy kedvencem a Homoktövis hús és magolaj. Olyan embereknek ideális, akiket sok keserűség ért és ezért tüskéket növesztenek. Ez az olaj fizikai szinten támogatja a májat és bőr fényvédelmi képességét. Segít a pigmentfoltok megelőzésében is. Lelki szinten is ezt csinálja. Eloszlatja a sok mérget, bánatot és a sötétséget. A nap energiáját, tehát a fényt hordozza.

A szilvamag olajról Feller Adrienne szép szavait idézném: azt súgta a szilvafa, hogy magjának olaja a be nem teljesedett szerelmeket gyógyítja.  A szilvamag olaj nagyon finom. Marcipános illata és íze valóban megédesíti a sötét hétköznapokat. Kis mennyiségben ajánlott fogyasztani és max. 3 hetes kúrában, vagy a testolajunkba tegyünk belőle pár cseppet.

Az aromaterápiában is lehet alkati szert választani. Ez a szer azonban időszakonként, hangulatonként változik. Vannak olyan olajok, amik örök kedvencek, de vannak olyanok, amik egy időszakot képviselnek az életünkben. Olyan ez, mint egy ?egy lemez, vagy dal.  Bizonyos életszakaszainkban állandóan ugyanazt a dalt, vagy lemezt hallgatjuk és aztán az a dal felidézi bennünk azt a nyarat, szerelmet, barátságot.

Nekem az elmúlt pár mozgalmas hónapom jázmin és bergamott illatú volt és a Magashegyi Underground Ezer Erdő c. lemezétől volt hangos.

Mára a jázmin elment és a csak a bergamott maradt. Most nyitott szívvel ketten várjuk, hogy mit hoz a nyár, milyen illat és milyen dal szegődik hozzánk társnak.

 

 

Megosztom

A homeomami közösség

Aroma pára

Egyik napról a másikra lettem Aroma Pára (egy barátnőm nevezett el így). Úgy kezdődött, hogy volt nekem egy jó kis karrierem egy pénzintézetnél, amit nem szerettem. Valószínűleg azért nem, mert én mindig kozmetikus szerettem volna lenni. Gyermekeim születésekor Budapestről egy városkörnyéki faluba költöztünk és itt elindult az én természetesebb élet felé fordulásom. A bankba már nem mentem vissza, hanem elvégeztem a kozmetikusiskolát. Később felfedeztem az aromaterápia világát, és mint diplomás aromaterapeutát, elkezdett érdekelni a testi-lelki állapotok kezelése, holisztikusan. Különösen izgalmas számomra az, hogyan lehet a különböző testi-lelki gyógymódokat egységbe foglalni, például összeegyeztetni a homeopátiás és aromaterápiás kezelést.