Ha még az áztatásnál tart a sonka, érdemes a főtt verzió helyett ez a sült sonkát végiggondolni! Kicsit untam már a főtt sonkát, így született az ötlet, némi Stahl, Nigella és Southern food inspirációból.
Hozzávalók:
egy kicsi parasztsonka, vagy a nagy fele.
1 üveg száraz bor, 1 narancs és egy citrom leve és héja
1/4 üveg méz, szegfűszeg, fahéj, 3-4 evőkanál dijoni mustár.
A salsához:
1 nagy ananász megtisztítva és kockára vágva a belső fás rész nélkül
1 nagy lilahagyma apró kockákra vágva, egy kis csokor újhagyma karikára vágva, csokor petrezselyem vagy koriander apróra vágva.
Az öntethez: 2 evőkanál méz, két lime leve, bors, ízlés szerint csilipaprika.
A sonkát érdemes kétszer felforralni vízben. A forralás után öntsük le a vizet, és ismételjük meg. Utána áztassuk be hideg vízbe egy éjszakára.
Másnap tegyük tepsibe, keverjük össze a bort, a citrusfélék levét és héját, a méz kétharmadát és öntsük rá. A tepsibe szórjuk bele a 8 szem szegfűszeget és a 2 fahéjrudat. Takarjuk fóliába, és 160 fokon süssük kb 3 és fél órán keresztül. Ez egy 5 kilós sonka sütési ideje. Ha kész, el lehet tenni pihenni.
Másnap, vagy akár rögtön vágjuk le a kemény bőrt, a zsírt irdaljuk be kockásan a sonka tetején, tegyük rá a méz és a mustár keverékét, és 200 fokon pirítsuk 20 percig. Pihentetés után lehet szeletelni, és a szaftját kínáljuk mellé kancsóban.
Közben rakjuk össze a salsát, ami inkább fanyar-erős, mint édes, így azoknak is jó, akik nem szeretik a sült ananász-hús kombinációt (pl.én)
Lehet még mellé adni polentát is, (az Aldiban szoktam a kész keveréket megvenni, amihez csak vajat és vizet kell tenni, és elronthatatlan) vagy a tökéletes sült malac mellé javasolt kukoricafelfújtat is.
Ehhez vegyünk összesen 900 gramm édes kukoricát (pl, a Bonduelle üveges nagyon jó) Csepegtessük le, és 400 grammot turmixoljunk krémesre. Melegítsük elő a sütőt 190 fokra. Vajazzunk ki egy 35x25 cm-es tűzálló edényt. Verjünk fel habverővel 5 tojást, tegyünk kevergetve hozzá 3 dl tejet és 3 dl tejszínt, 60 gramm lisztet, fél teáskanál sütőport, sót és a kukoricát, süssük kb. 50 percig, amíg szép magasra emelkedik, de nem szárad ki. 8 embernek elég.